„Pár napja Lengyel László az ENSZ-csapatok megérkezését vizionálta, Magyarországra, és a »kék-sapkások« kulturális, szellemi stb. fölényéről beszélt. De kitért a sokkhatásra is, ami a béke kék angyalait érné, ha megérkeznének a Homo Orbanicus letarolt, lezabált ugarára. Ezt a direkt öngyarmatosítást milyen kétségbeesés szülte meg?
Nem a kétségbeesés szülte, hanem a sok évszázados kulturális minta. Az a gondolkodásmód, hogy nekünk egy nagyobb egységhez kell tartoznunk, és mindent átvenni, utánozni, szervetlenül a társadalomra erőltetni. És akkor mi is Nyugat leszünk, vagy épp az aktuális centrum. Mekkora baromság. A Nyugat nem utánzás révén lett Nyugat, hanem az autonóm gondolkodás és a kreativitás, a kezdeményezés révén. Ami pont, hogy nem utánzás. Az intézmények vagy szokások átvétele oké, csak hozzáigazítva az itteni kultúrához. Adaptáció, nem majmolás. Lengyel László inkább kétségbe esik. Szegény liberális értelmiség. Milyen paraszt és jobbágy is ez a magyar nép, hogy képtelen volt megérteni a magasztos neoliberális eszméket, és képtelen volt felfogni, hogy a privatizáció, egész ágazatok elkótyavetyélése, a devizahitelek, a megszorítások, és a többi az a modernizáció, a nyugatosodás maga. A magyar nép bezzeg az állami csöcsön szeret lógni, nem elég felnőtt, nem önálló, nem szereti a versenyt. Mondta az a liberális értelmiség, ami amúgy szintén nem a piacról élt, hanem sok esetben állami csöcsön lógott, és ugyanúgy mutyizott és bratyizott, mint a jobboldal. A NER a harmadik magyar köztársaság egyenes következménye, történeti gyökerű, társadalomfejlődési szakasz. Ha Orbán meg se született volna, és a Fidesz megmarad liberális pártnak, akkor is ez történik, csak mások csinálták volna meg.
Miféle tudatállapot ez?
Mármint a liberális értelmiség tudatállapota? A sértődött elkényeztetett úri gyereké? A torzulás is olyan. Meg a nép állandó lenézése. Mind a két oldalon, csak más formában. A jobboldalon olyan bugris kisnemesi módon, uradalmi intézős módon, a balliberális oldalon meg olyan finnyogós arisztokratikus, szalonokból szemlélődős módon. A magyar nép mindig akkor józan, bölcs és megfontolt, ha ránk szavaz, és akkor jobbágy, elmaradott, éretlen, »nem nép, csak lakosság«, ha a másikokra. És persze mindkét oldalon marxista meg kommunista az, aki a szociális problémákról, egyenlőbb elosztásról, igazságosabb társadalomról meg hasonlókról csak pisszenni mer. Uncsi.